Gyárfásék szerint nincs szabálytalanság a szerződésekkel
A MÚSZ szerint a vizes VB-t népszerűsíteni nem kereskedelmi célú marketingmegjelenés, ezért nem is kellett volna ahhoz szükséges szerződéstípust kötnie az úszókkal.
A MÚSZ szerint a vizes VB-t népszerűsíteni nem kereskedelmi célú marketingmegjelenés, ezért nem is kellett volna ahhoz szükséges szerződéstípust kötnie az úszókkal.
A kormánynak az az érdeke, hogy minél hamarabb elcsituljon az úszóbotrány, mert veszélyezteti a jövő évi világbajnokságot, mondta Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az Emmi miniszterének megszólalását sem könnyű a jelenlegi vezetés melletti kiállásként értelmezni. A kormány aggódik a vizes vb miatt.
D. Tóth Kriszta sem tudott nyilatkozatot kicsikarni Hosszú Katinkából az úszószövetség körüli botránnyal kapcsolatban. Amit korábban közleményben tudattak, ahhoz tartják magukat - mondta háromszoros olimpiai bajnok.
A Hosszú Katinka által látványosan széttépett 12 milliós támogatási szerződés az Emmi szerint nem rendelkezhetett volna az úszók arcmásáról, arról egy másik szerződésnek kellett volna szólnia.
Gyárfás Tamás és a Magyar Úszószövetség egyaránt jogi lépéseket tesz az elmúlt napokban nyílt hazugságokat és rágalmakat megfogalmazókkal szemben – olvasható a szövetség friss közleményében.
Fideszes politikusoktól úgy értesültünk, nem szeretnék sokáig halogatni a rendteremtést a szövetségben. A kiszemelt új vezető azonban nem Czene vagy Seszták lenne. A miniszterelnököt is megkérdeztük, egyértelmű utalást tett arra, mi a véleménye.
A Magyar Úszószövetség olyan stílusban kommunikál, mint a megboldogult MSZMP. Nem véletlenül. Vélemény.
Napok óta megy az adok-kapok: több olimpiai bajnok úszó Gyárfás Tamás szövetségi elnök távozását követeli, Gyárfás azonban nem mond le.
Czene Attila vagy Seszták Miklós fejlesztési miniszter kerülhet Gyárfás Tamás helyére a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöki székében – állította a Blikk.
Nem tudnak mit kezdeni a megkérdezett parlamenti képviselők a legújabb úszóbalhéval. Még abban sincs egyetértés, a politikának egyáltalán bele kell-e avatkoznia, vagy csak elég, ha Orbán Viktor beszél Hosszú Katinkával. Parlamenti videó.
Hargitay Andrást javasolja elnöknek és helyette Sós Csaba jelenlegi szakmai alelnököt szövetségi kapitánynak Czene Attila az úszók és a szövetség közötti vitában.
Vessenek véget a függőségen, kiszolgáltatottságon alapuló úszószövetségi rendszernek, és mondjanak végre le - szorgalmazzák a hétpontos nyilatkozat aláírói, miután a hétvégén egyeztettek a helyzetről. A nevüket vállaló úszók új vezetést, egységes elveket követelnek, hogy a 2017-es hazai vizes vb-n minél eredményesebben szerepelhessen a csapat.
Felhívást tett közzé Salamon Ferenc, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) masters bizottságának tagja, amelyben arra szólítja fel az úszószövetségi vitában megnyilvánulókat, hogy tegyék félre a sérelmeiket, és mindenki a feladatára koncentráljon.
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is megszólalt a Magyar Úszószövetség és annak elnöke, Gyárfás Tamás körül kialakult helyzetről.
Az össztűz alá került úszószövetség előremenekülve ígéri, megpróbál maga is utánajárni a problémáknak. Közben pedig egyre több konkrét ügy derül ki. Bár kétséges, hogy ezt a nyomást sokáig lehet bírni, Gyárfás Tamás azt mondja, kitart akár 2020-ig is.
A legkeményebb vízi csatákat idéző úszóháborúban a sportsikereket presztízskérdésnek tekintő Orbán Viktornak kell döntenie - olvasható a HVG csütörtökön megjelent számában, amely nem csak az úszóbotránnyal, de a Habony-műveknek nevezett média lejárató kampányairól, és a Donald Trump által várhatóan okozott globális felfordulásról is ír.
Miközben a Hosszú-Tusup páros a Gyárfás Tamás vezette úszószövetséggel csatázik, közös cégük idén már százmilliós nagyságrendű bevételt ért el.